A lándzsás útifűhöz hasonlóan a népi gyógyászatban köhögés csillapítására használják. A friss leveleket sebek gyógyítására, a magot enyhe hashajtóként használják néha. A homeopátia előnyben részesíti ezt a fajt, foghúzás utáni fájdalmak csillapítására, középfülgyulladás, ágybavizelés és bőrkiütések kezelésére ajánlja.

A nagy útifű vagy széles levelű útifű (Plantago major)

Az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe, az útifűfélék (Plantaginaceae) családjába,
a Plantago nemzetségbe tartozó lágy szárú, évelő növényfaj.
Európában, Észak- és Közép-Ázsiában őshonos,[1][2][3] de gyepeken,
útszélen világszerte elterjedt. Népiesen nagy útilapu névvel is illetik.

Jellemzői

Lágy szárú, évelő növény. Tőrózsája 15–30 cm átmérőjű. Az egyes levelek nyelesek,
oválisak, tipikusan 5–20 cm hosszúak, 4–9 cm szélesek
(néha akár 30 cm hosszúságot és 17 cm szélességet is elérhetnek, innen az útilapu népies név),
sima szélűek, csúcsban végződnek; 5-9 párhuzamos ér fut végig rajtuk.
A virágok aprók (1–2 mm szélesek), zöldes-barnás színűek halványlila,
később sárgásbarna porzóval, négytagú, sárgás szegélyű pártával; 13–15 cm
(néha akár 70 cm) hosszú felálló száron tipikusan 5–15 cm hosszú,
keskeny füzérvirágzatot alkotnak. Májustól szeptemberig virágzik.
Szélbeporzású, virágpora 1 µm-nél nagyobb átmérőjű, közepes mértékben allergizál,
jelentősége kicsi, mivel pollentermelése mérsékelt.

Gyógyhatása

Közeli rokona a lándzsás útifűnek (Plantago lanceolata), valamint a réti útifűnek
(Plantago media) – hatóanyagaikban megegyeznek.
A gyógyszeripar és a népgyógyászat mindhárom faj leveleit felhasználja,
de a lándzsás útifű a legjobb erre a célra.

A lándzsás útifűhöz hasonlóan a népi gyógyászatban köhögés csillapítására használják.
A friss leveleket sebek gyógyítására, a magot enyhe hashajtóként használják néha.
A homeopátia előnyben részesíti ezt a fajt, foghúzás utáni fájdalmak csillapítására,
középfülgyulladás, ágybavizelés és bőrkiütések kezelésére ajánlja.