Mennyi kávét fogyasszunk?
Sok kávét iszik, de közben vigyázni akar a szívére? Akkor erről tudnia kell !
MÉG MINDIG ELTERJEDT A NÉZET, HOGY A KÁVÉ TÚLSÁGOSAN FELPÖRGETI A SZÍVET, ÉS EMELI A VÉRNYOMÁST. EGY FRISS, RÉSZBEN MAGYAR KUTATÁS PONT AZ ELLENKEZŐJÉT IGAZOLJA.
Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is - derül ki a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös vizsgálatának eredményéből.
CSÖKKEN A STROKE ESÉLYE
A budapesti és a londoni egyetem eredményei a közelmúltban láttak napvilágot a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban. A vizsgálatokból kiderült, hogy az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltek meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét.
"Az MRI vizsgálatok során azt értékeltük, hogy a rendszeres kávéfogyasztásnak van-e valamilyen hatása a szív struktúrájára és működésére" - emelte ki Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója. A kutatók azt találták, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat. "A jelenlegi tanulmányban csaknem félmillióan vettek részt, ami nagyon komoly statisztikai erőt biztosít az adatok értékelésekor" - mondta Steffen Petersena, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.
AZ ŐRÖLT VAGY AZ INSTANT KÁVÉ JOBB A SZÍVNEK?
Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. "Ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált. Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen" - mondta Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa.
"Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük" - tette hozzá a kutató.
MI A HELYZET AZOKKAL, AKIK 4-5 KÁVÉT ISZNAK NAPONTA?
Maurovich-Horvat Pál klinikai igazgató szerint fontos azt is megemlíteni, hogy negatív kardiovaszkuláris következményeket nem találtak azok körében, akik jelentősebb mennyiségben napi 3 csészénél több kávét isznak.
"Igaz azonban, hogy ebben a csoportban olyan előnyt nem lehetett megfigyelni, ami a mérsékelt kávéfogyasztók körében igazolható volt" - tette hozzá, kiemelve: a kávé az egyik legtöbbet fogyasztott élvezeti ital a világon, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásairól azonban keveset tudni, vagy legalábbis ellentmondásosak voltak az eddigi kutatási eredmények.
A bajorországi Ismaning Táplálkozástudományi Intézetének kutatásai arra derítettek fényt, hogy a kávé fogyasztása jelentős mértékben csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. Az adatok szerint aki naponta három-négy csésze kávét iszik, annál az említett kockázat 25 százalékkal kisebb. Ez a hatás akkor is fennáll, ha koffeinmentes kávéról van szó.
Fotó forrása: pixabay.com
Tetszett a cikk?
EgészségVilága cikkajánló
Dr.Hamer: A rák valódi oka. I.
Egészség, Betegségek
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról - Meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát
Banán, a jó alvás titka
Egészség, Egészség cikkek
Rengeteg probléma és gond tartja ébren. Igyon egy csésze teát, és induljon el pihenni.
A testmozgás fizikai előnyei
Egészség, Egészség cikkek
A testmozgás hatékony eszköz, amely nagyban befolyásolja a teljes fizikai és
szellemi képességét.
Csontkinövés
Egészség, Betegségek
“Ne aggódj. Ugyanilyen csontjaim voltak. Elég gyorsan megszabadultam tőlük.”
Datolyaszilva fogyasztásának előnyei
Népi gyógyászat, Gyógynövénytár
Napi egy gyümölcs biztosítja az idegek megnyugvásához szükséges magnéziumot, és ezzel biztosítja a nyugodt alvást.
Egészséges lúgos ételek VI.rész
Életmód, Egyéb
A piros, sárga és zöld paprika is segít megőrizni a szervezetet megfelelő pH értékét.
Igyál citromos vizet!
Egészség, Egészség cikkek
20 ok, amiért érdemes citromos vízzel kezdeni a napodat!
A citromos víz nemcsak tökéletes szomjoltó, de a szer ...
Azuki bab hihetetlenül tápláló
Egészség, Egészség cikkek
A felkelő nap országában a bab olyan, mint nálunk a hús, mindig, mindenbe, mindennel.
A gombák elszaporodása a szervezetben
Egészség, Betegségek
Lábgombásodás esetén a teafaolaj a legismertebb házi szerek egyike, amely helyes alkalmazás mellett sikerhez vezethet.