A közönséges dió


A közönséges dió

A diófa hazánkban őshonos növény, olyannyira, hogy már honfoglaló magyar őseink is gyűjtögették, fogyasztották a Kárpát-medencében. A dió hasznosítása több évezredes múlttal büszkélkedhet - szinte minden része értékes.

A közönséges dió (Juglans regia)     

A diófafélék (Juglandaceae) családjának dió (Juglans) nemzetségébe tartozó növényfaj.
Közepes vagy nagy termetű fa!

A nemzetség tagjai közül ezt termesztik a legszélesebb körben ízletes terméséért.
Sokfelé előfordul, gyümölcsfaként vagy utcai sorfaként telepítik.
A mészben gazdag, humuszos, egyenletes vízellátottságú talajokat szereti.

Metszését a többi gyümölcsfával ellentétben tilos tavasszal végezni,
mert ilyenkor a nagy gyökérnyomás miatt

túl sok nedvességet veszít a fa, a sebek nehezen száradnak be, és ez rothadást indít.

Lombhullató, egylaki fa. Magassága tipikusan 15-25 méter, egyes példányok a 30 métert is meghaladhatják.
150-160 évig elél, de magassági növekedése 70-80 éves korában abbamarad.
Koronája igen széles, sűrű, szabályos alakú.
Törzse ívelten fölfelé tartó, közel egyforma erős ágra oszlik már kevéssel a talaj fölött,
ezek több, gyakran meggörbülő vagy könyökszerűen elforduló kisebb ágban folytatódnak.

A fiatal fák kérge ezüstösszürke színű, sima; később jellegzetesen repedezett, barázdált
és világos barnásszürke színű lesz. A fiatal ágak csillogó világosszürkék.
A fiatal hajtások vastagak, fényes olajzöld színűek, kopaszak. A vessző metszete rekeszes.
A csúcsi rügyek sötétbarnák vagy majdnem feketék, nagyok, gömbölyűek.

Április-május táján virágzik, a porzós virágok akár 4 héttel a termős virágok előtt nyílnak (proterandria).
A fiatal fákon kezdetben csak porzós, majd néhány évig felváltva vagy csak porzós
vagy csak termős virágok képződnek.

Porzós virágai 3–10 cm hosszú, lefelé görbülő majd lecsüngő, sárga vagy sárgászöld,
vastag barkában fejlődnek.

Termős virágai 2-5-ös csomókban, alig észrevehetően helyezkednek el az ágvégeken
(egyes termesztett változatokban az oldalrügyeken is), bibéik sárga színűek. A virágok szélbeporzásúak.

Hatóanyagai

A diólevelek cseranyagokat (ellagitanninok), flavonoidokat, némi illóolajat tartalmaznak.
A termés héjában a kezet erősen barnára festő naftokinon-származékok, pl. juglon és hidrojuglon-glikozid található.
A növény zöld részeiben található juglon más növények fejlődését befolyásolja, az allelopátia példájaként.

Felhasználása

Termését élelmezési célra hasznosítják.
Szürkésbarna gesztű fája igen jó minőségű, bútorfaként hasznosítják
Gyógyászati felhasználás céljára gyűjteni a leveleket és a termés zöld burkát (diókopács) szokták.
Csersavhatása miatt levéldrogját külsőleg lemosásra, borogatásra alkalmazzák felületes gyulladásoknál (akné, ekcéma),
vagy a végtagokon izzadás esetén. Belsőleg a népi gyógyászatban gyomorhurut kezelésére, vértisztítóként használták.
A juglon sejtkárosító hatása miatt azonban huzamosabb használata nem ajánlott.
A szárított héjat haj-, vagy bőrfestésre lehet használni. A homeopátia gennyes bőrkiütések, nyirokcsomó-gyulladás ellen alkalmazza.


Forrás : Wikipédia

Tetszett a cikk?

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »

 

 

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »

 

 

 

Egészség szolgáltatások

További egészség szolgáltatások »