A kömény
A kömény
Ha megtudod, mekkora gyógyereje van, minden nap használod majd!
A kömény nemcsak nagy múltra visszatekintő ízesítő a sütésben-főzésben, de rengeteg betegség is kezelhető vele.
Íme, csodás gyógyító hatásai:
1. Turbózza az emésztést – keverj össze kis gyömbérport őrölt köménnyel, tegyél hozzá fekete borsot, és sót. Étkezés után egyél ebből a porból egy evőkanállal, és igyál meg egy pohár vizet.
2. Lúgosít – Egy kiskanál őrölt köményt vegyél be, ha sok a savad, reflux gyötör. Tartsd a szádban egy kicsit mielőtt lenyeled. Rögtön érezni fogod az enyhülést.
3. Féreghajtó – 400 ml vizet forralj fel, és 15 gr köménymagot tegyél hozzá. Addig forrad, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyál 20-40 ml-et.
4. Hányingerre – keverj el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után fogyaszd.
5. Megfázás, köhögés ellen – forralj fel egy kevés köménymagot, majd szűrjed le, és idd meg a keletkezett főzetet.
6. Álmatlanság ellen – törj össze egy banánt, majd adj hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port. Lefekvés előtt fogyaszd, alszol majd, mint a bunda.
7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverj össze langyos vízzel, majd igyad meg
8. Vérszegénység ellen – fogyassz minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartama.
9. Méregtelenít – hatóanyagainak köszönhetően az egész testet, és főleg a toxinokat elraktározó májat is méregteleníti.
10. Cukorbetegség ellen – egy pohár vízben oldj fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal idd meg, hatékonyan szabályozza a vércukorszintet.
Kép forrása: pxhere.com
Tetszett a cikk?
EgészségVilága cikkajánló
A zellerlé ezért egészséges
Népi gyógyászat, Gyógynövénytár
Kemoterápia alatt állóknak is jó ötlet lehet a zellerlé fogyasztása, mivel segíthet enyhíteni a kezelés mellé ...
A karfiol: és amit tudunk róla
Életmód, Egyéb
Jelentős a C-vitamin tartalma, de kálium, cink és vastartalma miatt is érdemes fogyasztani, különösen a téli időszakban
Retek, a közérzet javító
Egészség, Egészség cikkek
Van egy varázslatos zöldség melyről talán sokan nem is tudják mi mindenre használják orvoslásban.
Halhatatlanok 5. rész Tu Youyou
Halhatatlanok, Világ Halhatatlanjai
A 191. kísérletnél végre kinyerte az artemisinin nevű vegyületet, amely hatékonyan ölte meg a malária parazitát.
Mit mivel egyél!
Életmód, Táplálkozás
Ha egy étkezésen belül összeválogatott ételeket fogyasztunk, azok gyorsan, 6-8 óra helyett 3 óra alatt megemésztődnek
Mellrák
Egészség, Betegségek
Az emlő havonkénti önvizsgálatát 20 év felett minden nőnek ajánlott elvégezni
Túl sokat cipelsz...
Egészség, Egészség cikkek
Túl sokat cipelsz...
"A nyakam nagyon fájt.
Így hát abbahagytam a szűk ruhák viselését, kicseréltem a sz ...
A máriatövis pozitív hatásai
Népi gyógyászat, Gyógynövénytár
A máriatövis egy igénytelen növény, mely eredetileg gyomnövény volt, és bárhol szinte megterem.
Fodormenta
Népi gyógyászat, Gyógynövénytár
Népies nevén köményes menta vagy kerti menta az árvacsalánfélék
családjába tartozik.