Meglepő összefüggés

Meglepő összefüggés


A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet - számolt be a BBC egy friss tanulmány eredményeiről.

 

A Lancet Neurology című szaklapban megjelent kutatás készítői
500 olyan brit lakost kísértek figyelemmel, akik 1946-ban ugyanazon
a héten születtek és egy nagyszabású, hosszú távú vizsgálatban
vettek részt.

Megmérték a vérnyomásukat 36, 43, 53, 60-64 és 69 évesen,

MRI-felvételt készítettek az agyukról 69-71 évesen, valamint a
University College London kognitív tesztjeit is elvégeztették velük.
Egyikük sem volt demens.

Azt állapították meg, hogy a 30-40-es

életévek magas vérnyomása "felgyorsíthatja az agy károsodását".
Nem ez az első tanulmány, amely az életközépi magas vérnyomás és
a demencia kockázatának növekedése között összefüggést állapított
meg, a friss kutatás készítői azt akarták tudni, mikor és hogyan
zajlik a folyamat.

Megállapították, hogy a 36-43 év közötti magas vérnyomás függött

össze a későbbi agyzsugorodással. Az agy egészségének védelmében
tehát ebben az időszakban érdemes odafigyelni a vérnyomásra.
A korral mindenkinek zsugorodik az agya egy kicsit, ám akik
bizonyos idegrendszeri betegségekben szenvednek, azokat súlyosabban
érinti.

Noha a kutatás résztvevői közül senki sem mutatta az elbutulás

tüneteit, ám a tudósok szerint az agy zsugorodása általában még a
tünetek előtt megy végbe, ezért az alanyoknál a jövőben is keresni
fogják a demencia jeleit.
A 43-53 éves korban mért magas vérnyomás a 70-es éveiket megérő
résztvevők közül többnél függött össze érrendszeri károsodással.

Forrás: MTI 2019. augusztus 21.

 
Tetszett a cikk?

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »

 

 

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »