Kategória:
Gyógyulások, Gyógyulásom története

Létrehozva:
2019-10-23 18:35:55

Cikk írója:
Joó Gábor


Betegségem története

Pár nappal ezelőtt voltam az egyik jó barátom anyósánál. Csak el kellett hoznom valamit tőle. Az elmúlt 9 év alatt, talán ha kétszer láttam, de soha nem beszéltünk. Most meg csak nézett, nézett és csodálkozva mondta többször is, Maga akkora beteg volt, csoda, hogy él. Ahogy kiheverte az egészet az hihetetlen.

Betegségem története

9 évvel ezelőtt kezdődött minden.
Amikor írom betegségem történetét 59 éves vagyok.
186 cm magas, 93 kg, férfi. Egy Balatonhoz közeli kisvárosban élek.
Ez év tavaszán sikerült fogynom 13 kg-ot, amit csodák csodájára meg is tudtam tartani.

Előéletem saját szemmel

Mindig sportos alkat voltam, aki szeretett bele kóstolgatni  a különböző sportágakban.
15 év karate, vagy 10 év pingpong, body-building, rengeteg futás, bicikli és úszás.
Talán ennek eredmény a mostani sántikálós állapotom, mindkét sarkamon a maximális 2-2 db sarkantyú.

Nem voltam munka nélkül soha, mindig csináltam valamit.
Általában fizikai munkát, irodai asszisztenciát is, de ez elől előbb-utóbb újra kimenekültem az utcára, a szabad munkába.
Életem fő produktuma volt a vállalkozásom, amelyet 17 évig csináltam.

Összességében vidám, sikeres embernek éreztem magam, aki ha kellett változtatott, ha kellett belátta hibáját.
A mélyben meghúzódó, összegyülemlő feszültségre viszont nem akartam gondolni.
A sport miatt mindig volt valami húzódás, feszülés, kisebb balesetek, de úgy voltam vele, egyszer minden elmúlik.
Anno huszonévesen az egyik falusi orvosnál voltam jogosítványt csináltatni, amikor arra gondoltam, megkérdezem tőle, vajon mitől lehet az állandó feszülés a lágyékom és a hasam bizonyos környéke körül. Kb 5 méterről nézett rám és a mutatott pontra és azt mondta: Ott nincs semmi, ott nem fájhat.
Kicsit gúnyolódtam a történeten többekkel is, de valahogy ez lett a szlogenem …Ott nincs semmi, ott nem fájhat.

A kezdet

2010-ben költöztem vissza a szülői házba, mert éreztem valami nincs rendben.
Az utolsó pár évem nem annyira a sikerről szólt, és észrevettem,
hogy a székletemben nem csak friss vér van, hanem fekete vérdarabkák is.

Pár hónap munka után, több napos munkahelyi feszültség következett.
Szinte állandó véres hasmenésem volt.
Nagy nehezen elmentem a házidokihoz, aki mindjárt a kórházba irányított.

Vizsgálatok.
Az eredmény nyombélfekély nagy vérveszteséggel….kezelések.
Megvizsgáltak alulról is.
Eredmény, 3 benyúló és kettő fekvő polip.
A megyei kórházban lecsipkedték a benyúló polipokat.
Ez vagy 3 hónapig eltartott.
Majd.... kezdődött az igazi buli…
A végbélhez közeli fekvő polipot egy specialista még le tudta húzni,
de a vastagbél kanyarban lévő polipot operálni kellett. Részben azért is,
mert az első alkalommal daganatos sejtet valószínűsítettek benne.
Ez a vizsgálatok többi részében sohasem bizonyosodott be, de ezután
úgy kezeltek mint egy rákos beteget. Majdnem kemót kaptam ez miatt.

Megoperáltak, kivettek 25 cm vastagbelet.
5 nap után sokkal rosszabb lett az állapotom, "varrás mentén repedt" mondaná Markos,
újra megoperáltak és kaptam egy kis ideiglenes sztóma zsákot.

7 nap intenzív, 5 nap pihi és hazaengedtek.
Keveseket ettem, majd kihánytam mindent többször is.
Rosszullét, vizsgálat újra, eredmény: bélcsavarodás.

Összességében: 3 hét kórházi ápolás, mínusz 15 kg azaz 83kg.
Végre elértem az álomsúlyom, mondogattam viccesen.

Ha valaki megélt hasonlót, csak az tudja, az igazi fájdalom nem az operációk
és a kezelések, hanem a bélcsavarodás fél éven keresztül, közben szórakozni,
rakosgatni a sztómazacskót, szégyellni magad, ha olyan helyen vagy,
amikor akaratodon kívül nagy durranással belemegy a szellentés a zacskóba.

Minden nap egy "élmény" volt.

Aztán fél év után eljött a nagy nap, egy kis vékonybél operáció,
majd megszabadulás a sztómától, 
megszabadulás a bélcsavartól.
A következő három, négy hónap a vastagbél visszaépülése volt a rendszerbe.
Ami azt jelentette, hogy bármelyik pillanatban összecsinálhatja az ember magát.
"Nagy dolgok" voltak ezek.
Amikor azt hiszed mára már a három-négy becsinálás elég volt,…hát nem,
még volt a tarsolyban.

Aki szégyenlős ilyen téren mint én is, az maga mossa a cuccait, még olyan áron is,
hogy alig tudtam járni, mozogni a fájdalomtól.

De szép lassan rendbe jött minden.
Egy kis apróság még volt, fél év után egy kis sérvecske a sztóma helyén,
de ez már félelem nélküli volt, úgymond megszokás.

Inkább üdvözlés a régi aranyos, kedves nővérekkel.
Imádtam őket, mindent megtettek értem.

Azóta eltelt 7 év

Dolgozom 6 órában, sokat sportolok.
Átúsztam a Balatont tavaly előtt és 3 évvel ezelőtt körbekerekeztem a Balatont egy nap alatt.
Ezévi rekordom csak 180km, de sajnos a meleg és később a rövid nappalok nem engedtek többet.
Heti 3-4 úszás a kötelező 2km-el 45 perc alatt.
Pár nap és elkezdem taposni a 60. életévemet.
Jól érzem magam és a késői nyárban most is indulok bicózni J

Mindenkinek jó erőt egészséget!
…és ne felejtsd,… ott nem fájhat, ott nincs semmi!